A Black Mirror a Netflix egyik legjobb sorozata. Az első három évadban számtalan olyan rész van, ami nap mint nap az eszembe jut. Vagy a scifi, vagy az emberi része miatt. Tudok azonosulni az ott látottakkal. A negyedig évadra már nem megy annyira a sokkolás, egy néhol kicsit újrahasznosították az ötleteket, de nézzük csak hogy sikerült mindez. 

Episode 1: USS Callister

Ettől a résztől féltem a legjobban, mert valljuk be őszintén, tud gagyi lenni egy ilyen tipik Star Trekes sztori, mégis az évad talán legjobb része lett, ami nem feltétlenül pozitívum, lévén újrahasznosított ötletekből áll. A főgonosz Jesse Plemons, aki egy játékfejlesztő cég vezetője, de mégis csak másodhegedűs, mert a partnere mindenben menőbb és kedveltebb nála.

Ő az a tipikus kocka, akivel nem nagyon akarnak bezsélgetni, ő pedig ezt azzal ellensúyozza, hogy az utált kollegák dns-éből a játékának egy saját verziójába virtuális botokat csinál. Majd belép, és a hős megmentő szerepében tetszeleg, holott mindenki utálja, de mivel tejhatalmú programozó, nem tudnak vele mit csinálni a digitális másolatok. Ez a játék mindaddig megy, amíg az új kolleganőt is lemásolja, aki okosabb és ügyesebb mint az eddigiek, és sikerül kiutat találnia ebből a rémálomból. A többiek már beletörődtek, hogy ebben a buta játékban kell újra és újra részt venniük, mert hiába csinálnak bármit, legfeljebb újra létrehozza a karakterüket. Ennek védelmében bezsarolják a lány valós személyiségét, hogy lopja el a srác hűtőjéből a dns mintákat, és ezzel biztosítsák be magukat, hogy ne tudja őket újra létrehozni. (nem mintha később bármikor nem tudna újra mintákat szerezni)

A rész vége nem egy nap meglepetés, sikerült feltörniük a tűzfalat, a játék felfrissít a teljes verzióra, emaitt az egyedi kódok kiírtódnak, és a gonosz vezető tudata ottmarad az üres semmiben, közben a lány lelépett a mintákkal. Bumm. Láttunk már ilyet. A rész mégis egyik legerősebb mondata az összes történés után, az utolsó öt másodpercben hangzik el. A botok felkerültek a netre, a játék teljes verziójába, ahol összetalálkoznak az első élő ellenféllel, aki üzletre vagy harcra szólítja fel őket, erre inkább elmennek onnan. A srác, meg a virtuális semmi kellős közepén beközli "I'm the king of the space". Mennyire nagy király egyedül lenni a semmiben, és uralni...

Mi volt benne az elgondolkodtató? Leginkább semmi, ez szájbarágós rész volt
Mi volt benne meghökkentő? Semmi, legfeljebb meglepő volt, hogy mi történt a főszereplővel

Episode 2: Arkangel

Ez a rész, ami az összes közül legjobban idegesített. A szembe épített kamera, és egy tablet segítsével az anyuka a gyereke összes mozzanatát láthatja, és megóvja mindentől egy "rossz dolog" szűrővel, ahol a kislány még egy ugató kutyát se láthat. Persze idővel kikapcsolják, és a lány elkezd saját életet élni, de 15 éves korában az első kilengésnél anyuka bizalom helyett a tablethez nyúl. Nem a technológia miatt volt idegesítő, hanem az overparenting rész miatt. Ez az anyuka akkor is kretén lett volna, ha nincs a kezében az Arkangel rendszer, és a végkifejlet csak úgy váratta magát, tapsoltam örömömben, mondhatom. Iszonyatos olyan szülő mellett élni, aki nem adja meg a személyes teret a gyerekének. 

Episode 3: Crocodile 

Az alapfelállás nagyon egyszerű, történik egy közlekedési baleset, amit az okozó az egzisztenciája védelmében inkább eltusol a vele utazó lány segítségével. Természetesen a bűntudat miatt sok év múlva tenni akar valamit ellene, mert az egész élete megcsúszott miatta, de a lány, aki vele volt, bűnrészes volt, pedig az egészről nem is tehetett, mostmár családos anyuka. A kérdés, mit tesz ez a nő, amikor a másik ember hülyesége miatt most az ő egzisztenciája kerül veszélybe. Mindent kockára tesz. Valljuk be őszintén, nehéz ezzel a résszel azonosulni. Ki az, aki inkább megölne négy embert, csak azért, hogy a másik ne valljon be egy régi balesetet. Kicsit ez a rész is kilóg a Black Mirrorból, csak úgy mint az előző, mert itt sem a technológia a főszereplő, ami meghatározza az ember életét, hanem maga a személyiség. 

Az első három rész tehát inkább a személyiségek terén volt erős, és nem a technológia lehetőségi vonalán. Nem is láttunk olyat, amit az előző részekben már nem feszegettek volna. Volt már agyban lezajló virtuális játék, szemkamera visszatekerhető emlékekkel. 

Szavazás kommentben:

Ki volt betegebb a szereplők közül:
- a cégvezető aki a szadizmusát virtuális kollegákon élte ki
- az anyuka aki megnézi hogy dug a kislánya, és ebből sem tanul
- a gyilkos nő, aki a saját egzisztenciája miatt lemszárol egy családot?

Döntsetek ti, és írjátok le miért