The Wolf Among Us
Választások
A Telltale games egésze arra épül, hogy olyan történeteket meséljen el, amiben az ember interaktívan részt tud venni, és ez némiképpen befolyásolja a történetet. Jelen esetben Bigby, a farkas sztorijába csöppenünk bele, aki egy város seriffje. Hosszú idő után történik a városban egy gyilkosság, ami az egész város életét befolyásolja, itt csöppenünk bele a kalandokba.
Ki kell nyomoznunk, hogy mi történt, ez pedig sok-sok párbeszéden keresztük megy csak. Lehetőségünk van döntéseket hozni, és ez alapján cselekedni. Igazából bármi amit a történettel kapcsolatban el tudnék mesélni, mert megragadt bennem, az spoilerezés lenne, és rontana az élményen. A lényeg, hogy rengeteg szereplőt megismerünk, és próbálhatunk vekük azonosulni.
A játék kb úgy néz ki, hogy a párbeszédek alatt lehetőségünk van választani, mit válaszolunk. Itt nagyjából a modor számít. Tudunk kedvesek és kevésbé kedvesek lenni, cselekedeteink pedig később meghatározzák, a város lakói mennyire segítőkészek velünk. Néha van egy-egy akció, vagy verekedés, amikor meghatározott sorrendben kell gombokat nyomogatni, hogy mi győzzünk. Nem egy atomfizika a dolog.
A játék egészen a legvégéig lebilincselt a történetével, a fordulataival, és minden mással. Néha szemétkedtem, néha segítettem. Izgultam, reménykedtem. Bevallom egész kellemesen elvoltam vele, amíg nagyjából 10 óra alatt végigvittem az egészet. Egészen talán a lezáró képsorig tökre élveztem az egészet, és aztán töltött el a szomorúság.
Egyrészt, a történet sokkal árnyaltabb, mint ahogyan azt végig gondoltuk. Itt nincs jó és nincs rossz. Kicsit olyan mint az élet. Mindenki körme alá be lehet nézni, és rendszerint találunk is valamit, és pont ez az, ami miatt a végén átértékeljük az egészet.
Nem kellett volna mindig kedvesnek lenni. Az egyikkel miért kivételeztem a másikkal miért nem. Nem így kellett volna csinálnom. De ha máshogy csinálom az egészet, nem ugyanez lett volna a vége? De. Tehát számítanak ezek valójában? Nem annyira Így is úgyis eljutunk a végéig. Ígyis úgyis megtudunk mindenkiről mindent, és számomra ez volt a csalódás része. Hogy a végére mindent lelőttek, és nulla motivációm maradt végigjátszani mégegyszer, hogy kiderüljön, mit tartogat még, ha másképpen csinálom.
De arra az időre amíg volt, jó volt.
Grafika: 10/10
Történet: 9/10
Játékélmény: 5/10
Összesen: 7/10
A grafikai stílusa pedig külön tetszett.
Ha a firewatchoz képest nézem, akkor egy jóval összetetteb történet, viszont kevésbé szabad, már ami a mozgást illeti. Ez inkább egy interaktív film, az meg egy sétaszimulátor. Mindkettő aranyos, és mindkettőnek bejött a stíusa.