Forza Championship

Iszscreenshot_1_1.png

Az egyik játékos portálon figyelmes lettem a Forza Racing 2018-as kiírásra. mIvel amúgy is nagyon szeretem a Forzákat, megnéztem, mire lehet számítani. Itthon sok házibuli kelléke volt a Forza 5-ben, a Nürnburg ring eredeti, hosszú pályáján a Ford Transitokkal való jó negyed órás csapatás, ahogy a legkisebb hiba gyakorlatilag végzetes lehet. Ahogy egyre másra találtam meg az újabb videókat, kezdtem teljesen megörülni, és elhatároztam, hogy beszerzem a fm7-et is, hogy indulhassak a bajnokságban. 

https://www.forzaracingchampionship.com/

 

Iszonyat hangulatos versenyek, kiélezett szituációk, néha pár századra egymástól. Külön tetszik, hogy nem csak egyfajta kategóriában mérkőznek meg, a ford kupában a sima focustól egyenesen a gt-ig minden van, a posrche kupában pedig már van endurance verseny is, ami hát, próbáltuk, nem túl könnyű, 300 plusszos sebességről bevenni derékszögű kanyarokat, hiba nélkül, osszú időn keresztül. Mindezt úgy sikerült véghezvinnüik, hogy akár egy kicsit is lökdösődnének. 

Ámulok és bámulok, nincsenek jobb szavak rá. Hogy miért jobb ez mint a rendes autóversenyzés? Nem kell hozzá szinte semennyi pénz. Minden pályát végletekig be tudsz gyakorolni. Sokféle autóva mehetsz. Nem kell csapatod legyen, nem kell hogy a kapcsolatokon múljon a dolog. És legfőképpen, egy átlagos versenyzőnek hány éve van a csúcson? Te meg ha ügyes vagy, jó sokáig csapathatod online, mások ellen. És ami a legszebb, sokszor izgalmasabb meccsek vannak mint a forma 1-ben.